téridőtömeg

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy filmecske. Kis filmecske volt, nem volt benne semmi különös. Nem volt nagyszabású semmilyen szempontból, se nagy költségvetésű. Egy egyszerű kis film volt, mint oly sok másik előtte. Volt neki fő- meg mellékszereplője, volt statisztája. Volt neki zenéje, néhol hangosabb, néhol halkabb. Volt különleges hangeffektje is, sőt számítógépes trükkfelvétele is! Na nem tucatszám, de annyi volt neki, amennyivel azért nem büszkélkedhetett minden kis filmecske. Egyszóval nagyon boldog kis filmecske volt ő, hogy ennyi minden belefért. Tudta, hogy bámulatos dolog kis filmnek lenni. Sokat álmodozott is. Például arról, hogyan lesz majd nagyon híres, olyan híres amilyennek az apukája képzelte el. Az apukája, aki nagyon szerette a kis filmet, a legkisebbet, akihez oly sok reményt fűzött. Szerette volna, ha a kis filmecske, ahogy cseperedik, s a többi kis filmmel megmérkőzik, majd nyerni fog, s ő szeretni fogja majd ezért, s szeretni fogják mások is. S majd megismeri a nagyvilág, akárhol járjon is megbecsüléssel beszélnek majd róla, messzi-messzi vidékekre is eljut majd híre. S a világon bármerre is járjon, mindig az asztalfőn foglalhat majd helyet. Ő az -mondják majd- a kis film apukája. S majd egyszer, amikor apuka következő jelenete már nem evilági díszletek közt zajlik, megemlékeznek róla. Róla, s kis halhatatlan filmjéről... De nem így lett, a kutyafáját. Szegény kis film nem járta be az egész világot. Vagy legalábbis nem olyan értelemben, ahogy azt apuka elképzelte. Önmagában, természetesen, ez még nem is akkora probléma, amíg el nem jutott egy emberkéhez, aki teljesen jelentéktelen kis emberke volt. Szerette a filmeket. A kicsit is meg a nagyot is. A hosszút vagy rövidet, egészen sok filmet látott már, s szerette őket mind. Látott már sci-fit, drámát, akciót, krimit, sorozatot, horrort, animációsat, pornót, dokumentumfilmet, musicalt, kalandfilmet, vígjátékot, művészfilmet, romantikus filmet, s természetesen mesefilmet is. Ez az emberke egy óvatlan napján, letöltötte a kis filmet a netről, megnézte azt, majd valami mélységes mély fájdalom töltötte el. Gyászolta azt a sok szép emléket, amit más filmeknek köszönhetett, s melyeknek most illúzióromboló módon b.szott oda a kis film. Pusztító ereje volt, s ha másban nem is, ebben biztos naggyá lett. Nem volt büszke magára a kis film, meg apuka se. Nem volt már sehol sem az a sok szép álom, amit ketten kitaláltak. Nem volt más, csak egy nagy üres sóhajtás. Bárcsak visszacsinálhatnánk! -gondolták mindketten, de már késő. A kis film, azon be nem fogadott filmek táborát bővíti, melyek se nem dicsőülnek meg, se nem hullanak alá. Menny és pokol közt vergődnek mindörökre, szellemtelen létben, magukhoz rántva, felfalva mindenkit, ki meghallja éneküket. Felfalva aput is.

Halld hát vándor, ki a net végtelen vizein szörfölsz vala. A rém, mely egykor kis film volt, most is kísért! Gyáva vagyok, nevét kimondani nem merem, de hallgatom szavát, mindnek, ki bátor.